Montréal - beszéljenek a tények

Indításképpen íme néhány érdekesség, kis színes Montréalból, ami amúgy elárulom előre, egy elég fura város.

- Ha esetleg az a kép élne benned Kanadáról, hogy az egy kontinensnyi svájc (mint ahogy bennem élt), akkor az átértékelési folyamatot érdemes megfontolás tárgyává tenni. Bár Montréal kétségkívül nem reprezentálja az ország egészét, de itt látványos gazdagságnak, különösebb jólétnek, gondoskodó államnak nyoma sincs. Az utcákon rengeteg a hajléktalan, egyes negyedekben minden harmadik ház honlokzata rohad, a külvárosok szürkesége Salgótarján/Gyál/Balmazújváros szinten is felveszi a versenyt, az utca embere pedig általában véve eléggé igénytelen. (Hanna kedvéért: jó, Londonhoz képest talán nem.)

- Az üzletek többségének berendezése, árukínálata egy külön fejezet: általános jelenség a koszlott fekete-fehér műkövön tologatott, kiszolgált gurulós fémfogasra dobált, nyolcvanas éveket idéző ruhákat kínáló bolt (még a nagyobb bevásárlóközpontokban is!) amelyek vigasztalan, kórházi várótermeket alulmúló hangulatára még egy Hungária körúti kínai boltos is elismerően füttyentene. A legdöbbenetesebb, amikor egyébként trendinek számító márkákat, mint például az American Apparel, árulnak ilyen körülmények között, a város közepén.

- Hogy Kanada kétnyelvű, az lehet, de Montréal nem igazán. Montréalban - mint Québec tartomány legnagyobb városában - bár valószínűleg sokan tudnak angolul és sokszor lehet váratlanul perkekt angolokba botlani, a feliratok túlnyomó része csak francia, és az emberek már épp nem elhanyagolható része kelletlenül használja az angolt, ami különösen a párizsiak e téren mutatott pozitív hajlandósága után meglepő.

- Ennek fényében már természetes, hogy jó sok kék-fehér, liliomos Québec-zászlót - ami durván a konföderációs zászlónak felelhet meg észak-amerikai párhuzammal élve - lehet látni az utcákon, és az éppen az egyetem idejére eső Canada Day-en is szórólapoztak a szeparatisták, mondván hogy Kanada csak lehúzza a tartományt, merjünk szabadok lenni, stb. Érdekes, hogy a patriotizmus itt akár puszipajtás is lehet a felvállalt homoszexualitással: a város melegnegyednek sejtett részén több helyen láttunk egymás mellett lobogó québeci és szivárványos zászlót.

- Montréal a nyugat-európai nagyvárosokhoz képest nagyon olcsó hely. Az éttermekben mindenhol annyiba kerül kanadai dollárban egy ebéd mint Párizsban euróban vagy Londonban fontban számolva, vagy éppen még olcsóbb. Ugyanez igaz a boltok többségére is, kisebb anomáliákkal, a tej például nem olcsóbb és a sajt is rohadt drága általában.

- A vásárlás egyik legkellemetlenebb része Montréalban az adók számolgatása. A városban egészen elképesztően idióta "tax"-rendszer működik: egy adót kell fizetni Kanadának, egyet Québecnek, de azért hogy ne legyen olyan egyszerű a dolog, ezt az összeget sohasem adják hozzá az árhoz, hanem mindig fejben kell kalkukálni, ami még huszadszor is tud meglepetéseket okozni. Külön érdekes, hogy a rigorózusan számontartott adókat néhány árus simán elintézi egy összekacsintással és egy nagyvonalú ajánlattal, hogy ok, akkor legyen 100, "tax included".

- A montréali ATM-kultúra is, hm, sajátos. Az automaták alapértelmezésben egyszerűen ignorálják a Visa-kártyákat, viszont a legváratlanabb helyeken lehet belebotlani a - fentiek okán többnyire használhatatlan - terminálokba: kisbolt végében, sushi-bárban, utcai mexikói kajálda tövében, szórakozóhelyek mélyén.

- Montréal egyébként is hadilábon áll a számokkal: bizonyos dollár(cent)címletekre egyszerűen nincs ráírva mi mennyi, és az utcák számozása képes úgy haladni, hogy a 192 után jön a 214 majd a 450, pedig sokáig gondolkodtunk is rajta, egyáltalán elinduljunk-e abba az irányba, ha ilyen sokat kell gyalogolni.

- Sok honfitársam minden bizonnyal csak egy megkönnyebbül sóhajjal venné tudomásul a felmentést, de azért mégis minimum érdekesnek mondható, hogy a montréali vécékben gyárilag nincs vécékefe.

- Kellemes meglepetés volt, hogy szemben például a honi elektronikus háttérzene-trenddel, az általunk bevizsgált montréali szórakozóhelyek döntő többségében alapból gitárzene, sőt keményebb rockzene szól az emberek feje fölött. Külön említésre méltó a lokális Rage Against The Machine revival: az összes nagylemezről hallottam egy-egy számot szinte mindegyik nap valamelyik nyilvános helyen, és - még a zenekar friss újraösszeállásának fényében is - meglepően sok RATM-pólós fiatal is mászkált az utcákon.