Ez művészet

Mondjuk valóban egyszerűbb úgy az élet, ha egy percet sem kell gondolkodni mindenféle rettentő bonyolult művészetelméleti kérdésen, hanem velősen megmongyák hogy mi van.
Szóval az előtérben látható, engem vagy valaki mást gyanakvó arckifejezéssel vizslató, a helyét egy George W. hasonmásverseny dobogó-esélyeseként is minden bizonnyal megálló úriember mögött, helyesebben a kalapjának a karimája mellett ugye látható két nagy tábla-szerű valami, ami első blikkre csak azért lett odatéve, hogy jól tönkretegye a Tuileries-kertet hosszanti perspektívában lefényképezni vágyók délutánját.
(Ezt a funkcióját amúgy maradékta- lanul teljesítette is.)
Ha közelebb megyünk, akkor annyiban árnyalódik a kép, hogy láthatóvá válik az objektum egésze: két jó nagy hajlított valami, egymással szemben. Ekkor már biztos voltam benne, az otthoni metróépítés furcsa kellékein edződve, ez valami kordon lesz. Valamit fúrnak majd. Ásnak egy jó kis gödröt. De mielőtt továbbálltam volna, észrevettem egy táblácskát a földön kuporogva, így kiderült, lófaszt lesz itt gödör. Ne érintsd meg, műalkotás, így szól. Érted paréj, nem sejtenéd hogy itt művészet van, de ha nem vennéd észre, mi azért örülnénk ha tudnád, végülis azért tettük ide.
Hoszú távú stratégiaként nem tartanék haszontalannak egy, a fenti felirat esztétikájából kiinduló, mondjuk "láthatatlan művészet" munkacímen futó street-akcióművészeti projektet: csómó olyan műalkotást helyeznénk el a városban, amelyek - mivel más választásuk nincs - attól lennének műalkotások, hogy megmondanánk az embereknek hogy azok. Ledfal, megafon, vállrángatás és lassan, tagoltan emelt hangon arcba magyarázás mind jöhetnek, és önkéntesek is.