Udvariassági verseny

A lépcsőházból kifelé menet egy éppen érkező fekete hölgyet akartam a kapun beengedni, de annyira szélesen mosolygott, ellentmondást nem tűrően jelezve egyben elsőbbségemet, hogy félpercnyi tükörképszerű vigyorgás és karlóbálás után megtörtem, és mentem.
Hazafelé pedig egy fukszos-joviális, némileg gengszterfőnöknek kinéző férfi tárta ki nekem a kaput, és csak azért se akart kijönni rajta addig, amíg én nem megyek be. Ő is mosolygott, szakadatlan.
Nem tudom, hogy mikor sikerülhet nekem, szegény magyarnak végre előreengedni valakit ebben a nagyon udvarias városban. Azt hiszem ezen a téren csak kétszáz évvel ezelőtt lettem volna rosszabb helyzetben, és még a fejem is viszketett volna a paróka alatt.