Az alkalomhoz illő csendes áhítattal járkáltam a polcsorok között. Amikor éppen átvágni készültem egy folyosón, furcsa, súrlódó hangot hallottam és valami finoman a bokámnak ütközött. Letekintve láttam, hogy egy Heinz Baked Beans doboz pörög egyre lassulva a linóleumon, újra felnézve pedig megláttam az integető, létrájáról éppen lekászálódó és felém elinduló eladót is. Otthon eszembe sem jutott volna, de itt magától értetődőnek tűnt, hogy először egy félig kivitelezett bowling-mozdulatot imitálva úgy teszek, mintha a padlón akarnám visszagurítani neki a konzervet, és valahogy az is magától értetődőnek tűnt, hogy az eladó egy félig, de azért érzéssel kivitelezett amerikai focis helyezkedéssel válaszol erre. A konzerv végül teljesen polgári visszaszolgáltatását és a kedélyes magyarázkodást – tudod, olyan bonyolult felrakni ezeket a fenti polcra, és ha leesik, már nehéz elkapni – követően természetesen nem maradhatott el a minden áruházi kérdések legfantasztikusabbika: mindent rendben találtál?Igen, mondtam teljes meggyőződéssel, majd a lehető legnagyobb ívben elkerülve a már újra a létra tetején egyensúlyozót, átfordultam a párhuzamos sorba, a chipsek és chipsek komor világába. Az egyik teljesen ártalmatlannak kinéző zacskó csomagolásán feltüntetett adatokat böngészve ezredszerre is rádöbbentem, hogy az itt bevett adag-alapú kalóriafeltüntetés az egyik leghuncutabb dolog a világon.
Egy perc nem telik el és a szomszédból puha koppanás, egy gördülő tárgy hangja majd diszkrét csattanás hallatszik, a doboz egyre lassuló pörgését már csak hozzáképzelem. Hatásszünet, majd lépcsőfokonként fémesen felnyög a létra is. Szeretnék neki biztatóan inteni, hogy semmi gond, előfordul, de több száz zacskó chips van köztünk. Legközelebb inkább megveszem, becsszó.
Bejegyzések
